Üllő SE U21 – Valkó KSK U21 0:2
2015. május 6. (szerda) 18:00
Góllövők: Baraksó János, Kacsuk Ádám
Szerdán este játszottunk Üllő csapata ellen, ami tényleg rangadó volt, hiszen az első két helyet mi töltöttük be a tabellán, ráadásul ugyanannyi ponttal. A helyszínre nem lehetett panaszunk, a legjobb pálya és körülmények Üllőn vannak ebben a bajnokságban.
A mérkőzést sokkal összeszedettebben kezdte az ellenfél csapat, szinte végig náluk volt a labda, nekünk csak néhány elszórt előrerúgásunk volt. Az első félidő végig feszülten telt, nem találtuk a helyünket, elpattogtak a labdák, könnyen átjutott rajtunk ellenfelünk. Szerencsére a félidőt kibírtuk kapott gól nélkül, ez főként a védelemnek köszönhető, hátvédeink tartották bennünk a lelket.
A szünetben megkaptuk a fejmosást rendesen, aminek volt is hatása: az 51. percben szögletből lőttünk kapura, ami megpattant egy védőn, majd Martin találta el a felső lécet, az arról kipattanó labdát viszont Bubu nem hibázta el és fejjel szerezte meg a vezetést. Ez a gól kellett ahhoz, hogy összeszedjük magunkat, innentől kezdve szoros mérkőzés alakult ki, az erőviszonyok kiegyenlítődtek. Mindkét oldalon volt néhány helyzet – kapusunk a pipából tornázott ki egy fejest – de a harc leginkább mezőnyben folyt, nem volt sok kapura lövés. Nagyjából 20 perccel a vége előtt beborult az ég, hirtelen besötétedett, a szél erősen feltámadt, ezért a végén mindkét csapat sokat hibázott. A meccs kimenetele a 80. percben dőlt el, mikor Ádámot indítottuk, aki lefutott mindenkit, majd a kapus kicselezése után lőtt a hálóba. Még Ádám rúgott a végén egy kapufát, de a végeredménnyel így is elégedettek vagyunk a borzalmas első félidő után.
Már csak három meccs van a bajnokságból és jelenleg vezetjük a tabellát!
Jövő héten Aranyszarvast fogadjuk, akik ellen kötelező a győzelem.
Hajrá Valkó!
Kacsuk László Márk
Social Profiles